Széchenyi Márk

Széchenyi Foto Studio

Széchenyi Márk vagyok, a fényképezés iránti szeretetem egészen gimnáziumi éveim elejére vezethető vissza. Ekkor jöttem rá, hogy ez több lesz számomra mint hobbi. Ezek után kezdtem el magam képezni már a gimnázium éveim alatt, majd a továbbtanulást is ebbe az irányba folytattam.

Immáron 10 éve üzemeltetem fotóstúdióm és vagyok benne a szakma szinte minden területében legyen akár stúdió fotózás, esküvő fotózás, reklám, vagy kisfilm készítésről szó. A 10 év alatt rengeteg tapasztalatot szereztem a szakmában. Ez segít nekem abban, hogy akármelyik vendégemnek annyira természetes legyen a fotózás mintha a hétköznapja része lenne és így a legjobb, hozzá leginkább kifejező képeket tudjuk közösen elkészíteni. Körülbelüli számításaim szerint 21 ezer embertől kaptam meg azt a bizalmat és tiszteletet, hogy a fényképezőgépem elé álljanak és fényképet készítsek róluk.

Ezen kívűl 3 éve bővítettem a szolgáltatásaim és már vászonkép nyomtatással is foglalkozom, amit az általam készített fényképekből vagy a honlapra bármilyen feltöltött képből készítek el.

Széchenyi MárkSzéchenyi Márk